2024. szeptember 28., szombat

Szeged Dömötör-torony

 Dömötör-torony

Szeged

2024. szeptember 18.

A 10A osztállyal jártunk Szegeden, ekkor néztük meg a Dömötör-tornyot, amely Szeged legidősebb építménye, a 11. századi egykori Szent Demeter plébániatemplom egyetlen meghagyott tornya.
A templomot először 1199-ben említik, az évszázadok során többször átépítették, a 18. században nyerte el végső formáját. 1709-ben még hatemeletes volt. Az épület túlélte az árvizet, majd 1913-ban a város úgy döntött, hogy lebontja és a helyén építi fel a Fogadalmi templomot. A templom lebontásakor találták meg (annak falába építve) a tornyot. Először ezt is le akarták bontani, de végül meghagyták, 1931-ben felújították és keresztelőkápolnává alakították. A falába a vár bontása során előkerült román kori szobrokat, a toronyba vágott új ajtó íves felső részébe pedig Szeged legrégebbi szobrát, a 12. századi "kőbárányt" illesztették. A kovácsoltvas kapu a keresztény liturgia eszközeivel az emberi élet egyes mozzanatait mutatja be. A kápolna belsejét Aba-Novák Vilmos falfestményei díszítik.

Dömötör-torony



A kovácsoltvas kapu

Freskó a kápolna falán




Keresztelőmedence


Az építészek

Szent Demeter vértanú



Forrás: Dömötör-torony – Wikipédia (wikipedia.org)

2024. június 22., szombat

Eger Ferences

 Szeplőtelen fogantatás Nagyboldogasszony Ferences templom 

("Barátok temploma")

Eger

2024. május 23.

2024 májusában osztálykiránduláson Egerben jártam, akkor néztem meg a Kossuth utcán álló Ferences templomot.

Az egyhajós barokk templom 1755-re készült el, építésze valószínűleg Carlone volt. A Kossuth utca felé néző homlokzata kéttornyos, a két torony közötti rész kicsit előreugrik, itt található a kapu. (A tornyok és a homlokzat csak 1793-ban készültek el.)

A templom szentélye egyenesen záródik, belső terét csehboltozatok fedik, a bejárat felőli oldalon karzattal.

A templom nyugati oldalához kolostorépület csatlakozik, ennek utcai részét 1714 és 1716 között építették, az udvari szárnyakat 1749-ben fejezték be. 

Ferences templom


Templombelső

Szószék

Forrás:

Ferences templom (Eger) – Wikipédia (wikipedia.org)

2024. június 17., hétfő

Eger Szent Bernát

 Szent Bernát Ciszterci Borgia Szent Ferenc templom

Eger

2024. május 22.



2024 májusában osztálykiránduláson jártam Egerben, akkor néztem meg a Szent Bernát templomot.

A templom története 1687-ben kezdődik, amikor Eger felszabadult a török uralom alól. Ekkor telepedtek meg a jezsuiták a városban, először egy egykori mecsetben, majd elkezdték építeni saját templomukat. Az alapkövet 1700-ban rakták le, de először egy rendház építését kezdték el. Ez végül 1727-ben készült el, csak ezután, 1730-ban kezdték el a templom építését. 1743-ban fejeződött be az építkezés, de a berendezés egészen 1772-ig tartott. A sors iróniája, hogy egy évvel később a pápa feloszlatta a jezsuita rendet, ezért a szerzeteseknek el kellett hagyniuk az éppen elkészült templomukat. 1776-ban az épületeket a pásztói ciszterci apátság kapta meg. A templomot többször restaurálták, az 1800-as tűzvészben a teljes épületegyüttes leégett. 1902-ben Alpár Ignác tervezi alapján átépítették a templomot. A rendházban ma a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium működik.

A barokk stílusú templom egyhajós, oldalkápolnákkal bővített, főoltárát a Fekete Madonna képe díszíti.

A templom délről

Főhajó

A templom története


Szószék

Főoltár

Főhomlokzat

Forrás:

Ciszterci templom (Eger) – Wikipédia (wikipedia.org)

2024. június 16., vasárnap

Eger Minorita

 Páduai Szent Antal-templom

Eger

2024. május 21.

2024 májusában osztálykiránduláson Egerben jártam, akkor látogattam meg a Minorita templomot.

A templom története a 13. században kezdődik, ekkor telepedtek meg Egerben a ferencesek. A török kiűzése után visszakapták korábbi templomukat, amely közvetlenül az Eger-patak fahídja mellett állt, emiatt az áradás lerombolta. Ezért a pataktól távolabb kezdtek építeni a korábbinál sokkal nagyobb templomot. A terveket állítólag a híres barokk építész, Dietzenhofer készítette. Az építkezés 1758-ban kezdődött és 1767-re készült el, a templomot 1773-ban szentelték fel. 

A templom a Dobó tér délkeleti felén áll, mellette az 1775-ben épült egykori minorita rendház (ma kollégiumként működik), a másik oldalán pedig a Városháza áll. A templom homlokzata a Dobó tér felé fordul, két sarkán egy-egy 57 méter magas torony emelkedik. A homlokzat a két torony között ívesen kidomborodik (ez Magyarország egyetlen, ívelt homlokzatú barokk temploma.) A két torony közötti íven a névadó Szent Antal szobra áll, kezében egyik jelképével, a liliommal.

A templom egyhajós, alaprajza latin keresztet formáz.

Minorita templom

Templombelső


Főoltár

Szószék

Főoltár

A Fájdalmas Szűz oltára


Forrás:

Minorita templom (Eger) – Wikipédia (wikipedia.org)

Eger minaret

 Kethüda minaret

Eger

2024. május 21.


2024 májusában osztálykiránduláson Egerben jártam, akkor mentünk fel a minaret tetejére.

A minaret az Oszmán Birodalom legészakibb európai emléke, hazánk három ép minaretje közül a legmagasabb, a legjobb állapotban lévő és jelenleg az egyetlen látogatható. A 17. században épült, valamikor 1596 (Eger elfoglalása) és 1664 (első említése) között. Egykor 10 minaret állt Egerben, de ez az egy maradt meg, bár 1687-ben, Eger visszafoglalásakor ezt is le akarták dönteni, de hiába húzták 400 ökörrel, állva maradt. Végül csak egy keresztet illesztettek a csúcsán lévő félholdra. Egykor egy dzsámi is állt mellette, amelyet katolikus templommá, majd kórházzá alakítottak, majd végül lebontottak. 

A 40 méter magas minaret homokkőből épült, alapja nyolcszögletű, 26 méter magasan kovácsoltvas korláttal kerített erkély fut körbe, ahová 97 lépcsőfok vezet fel a minaret belsejében.

Néhány diákkal mi is megmásztuk a majdnem 100 lépcsőfokot, nyaktörő és szédítő élmény volt! Annyira szűk volt a hely, hogy még korlátot vagy kapaszkodót sem tudtak építeni, így csak a puszta kőfalba lehetett kapaszkodni. Megállni, pihenni vagy visszafordulni nem lehetett, mert éppen csak egy ember fért el. (Emiatt egyszerre csak 8 embert engednek fel.) Fent az erkély is nagyon szűk, mozogni, megfordulni nem nagyon lehet rajta, inkább csak oldalazva körbemenni és csodálni a kilátást. Be lehet látni innen az egész várost, a közeli várat, a rengeteg templomtornyot és parkot.



A minaret bejárata

A csigalépcső

A vár fentről







A korlát rögzítése

Az erkély

Indulás lefelé

Szédítő!


Forrás: 

Egri minaret – Wikipédia (wikipedia.org)

Videó a minaretről: Egy hely – Az egri minaret (youtube.com)

Siófok

Sarlós Boldogasszony-templom Siófok 2024. október 30. 2024 októberében Zamárdiban töltöttük az őszi szünetet, ekkor néztük meg Siófokon a Sa...